Backrooms – Hátsó szobák: nyugtalan séta egy alagsori átjárón túl

Backrooms – Hátsó szobák: amikor a bemutatóterem alatt megnyílik valami

Van abban valami különösen nyugtalanító, amikor egy teljesen hétköznapi hely kezd idegenné válni. Egy bútorüzlet bemutatóterme alapvetően rendezett, bevilágított, bejárható tér: kanapék, asztalok, mintaszobák, megszelídített otthonosság. A Backrooms – Hátsó szobák rövid alapszituációja éppen ezt fordítja ki: a bemutatóterem alagsorában különös átjáró jelenik meg.

Ez a kiindulópont önmagában is erős hangulatot ígér. Nem nagyvárosi katasztrófa, nem látványos világvége, hanem egy apró repedés a megszokott valóságon. Olyan filmélmény körvonalazódik, amelyben a tér legalább olyan fontos, mint a cselekmény: a folyosók, a zárt helyek, az alagsori levegő, a bizonytalan irányok és a lassan gyűlő rossz érzés.

A megadott nézői vélemények alapján a film egyik legfontosabb sajátossága, hogy nem egységesen fogadott alkotás. Vannak, akik nagyon erős élményként írják le, mások kifejezetten zavarosnak, frusztrálónak vagy félresikerültnek tartják. Programajánlóként éppen ezért nem érdemes úgy beszélni róla, mintha mindenki számára ugyanazt adná. Inkább olyan mozinak tűnik, amelynél sokat számít, milyen elvárással ül be rá az ember.

Nem gyors adrenalin, inkább lassú nyomás

A visszajelzésekből az rajzolódik ki, hogy a Backrooms – Hátsó szobák lassan indul. Ez nem feltétlenül hiba, de fontos tudni róla. Aki az első percektől pörgő, eseményről eseményre ugró horrort vagy thrillert keres, annak ez a tempó türelmet próbáló lehet. Aki viszont szereti, amikor egy film előbb felépíti a teret, a helyzet furcsaságát és a nyugtalanító alapérzetet, annak a lassabb felvezetés működhet.

A hangulat a nézői reakciók alapján a film egyik erősebb pontja. Többen kiemelték a nyomasztó atmoszférát, és akadt olyan vélemény is, amely a koncepciót és a díszletet tartotta igazán jól sikerültnek. Ez alapján nem feltétlenül a történet minden fordulata miatt lehet érdekes a film, hanem azért, ahogyan egy hétköznapi térből fokozatosan idegen, bizonytalan közeg lesz.

El lehet képzelni egy estét, ahol a néző nem nagy ijesztésekre vár, hanem arra figyel, hogyan változik meg a tér ritmusa. Milyen hangja van egy üres alagsornak? Meddig biztonságos egy folyosó? Mikor lesz egy átjáróból fenyegetés? A Backrooms – Hátsó szobák akkor működhet igazán, ha valaki rá tud hangolódni erre a lassabb, nyugtalanabb figyelemre.

A film, amely után könnyen vita lesz a kijáratnál

A nézői vélemények egyik visszatérő eleme, hogy a film sokféleképpen értelmezhető. Ez lehet vonzó, ha valaki szereti, amikor egy történet nem zár le mindent, és a vetítés után is marad min gondolkodni. Ugyanez viszont bosszantó is lehet, ha valaki konkrét válaszokat vár arra, mi történt, ki mit miért tett, és pontosan hogyan kell érteni a végkifejletet.

Több reakció szerint a film kérdéseket hagy maga után, és nem minden néző érezte úgy, hogy ezek termékeny bizonytalanságként működnek. Volt, aki éppen emiatt elgondolkodtatónak nevezte, más viszont hiányérzetről, zavarosságról vagy félrecsúszó befejezésről írt. A lezárás különösen megosztónak tűnik: egyesek szerint ez adja a film utóéletét, mások szerint inkább rombolja a felépített élményt.

Ez az a pont, ahol a Backrooms – Hátsó szobák valószínűleg nem randikompatibilis, könnyed „beesünk munka után valamire” típusú film, hacsak nem pont az a cél, hogy utána legyen miről beszélni. Barátokkal, különösen olyan társaságban, ahol szeretik szétszedni a filmeket, működhet izgalmasabban: ki mit látott bele, hol csúszott el, mit jelentett az átjáró, és mennyire volt szándékos a bizonytalanság.

Kinek lehet jó választás?

A Backrooms – Hátsó szobák azoknak lehet érdekes, akik nem bánják, ha egy film nem magyaráz el mindent, és a hangulatot legalább annyira fontosnak tartják, mint a cselekmény tisztaságát. Ha valaki szereti a nyugtalanító tereket, az elbizonytalanító logikát, a lassú felvezetést és az olyan történeteket, amelyek után nem lehet azonnal pontot tenni a végére, jó eséllyel találhat benne valamit.

A nézői reakciók alapján azoknak kevésbé ajánlható, akik kifejezetten feszes, jól lekerekített, minden karaktert alaposan kibontó filmet várnak. Több vélemény említ hiányérzetet: például azt, hogy bizonyos karaktereket jobban ki lehetett volna dolgozni, illetve néhány fordulat vagy klisé erőltetettnek hatott. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a film ne lenne érdekes, de jelzi, hogy nem hibátlanul simára csiszolt élményként érdemes közelíteni hozzá.

A film hangulati rokonságát az egyik néző David Lynch Lost Highway című filmjének zavarba ejtő világához hasonlította. Ez nem hivatalos alkotói párhuzam, inkább nézői benyomás, de segíthet belőni az energiát: nem tiszta műfaji pálya, inkább katyvaszosabb, álomszerűbb, nehezebben megfejthető élmény.

Mire érdemes készülni?

A Backrooms – Hátsó szobák valószínűleg akkor adja a legtöbbet, ha nem klasszikus megfejtős filmként ülünk be rá. A nézői vélemények alapján a koncepció és a látványvilág sokak számára erős kapaszkodó, miközben a történetvezetés és különösen a befejezés megosztó.

Ez egy gondolkodós, nyomasztó, lassabb tempójú filmélménynek tűnik, nem zajos közönségfilmnek. Egyedül is működhet, ha valaki szereti magában vinni tovább a kérdéseket, de talán még jobb olyan társasággal, amelyik nem bánja, ha a vetítés után nem az a beszélgetés első mondata, hogy „akkor ezt most szépen megértettük”.

Praktikus infók

Backrooms - Hátsó szobák
Műfaj: amerikai horror
Korhatár: 16
Jellemzők: N/A
Mozi: Cinema City Alba
Értékelés: 7.6

Összegezve: a Backrooms - Hátsó szobák nem hibátlan, és láthatóan nem is közönségbarát módon akar mindenkinek tetszeni. Viszont akiben van türelem a lassabb felütéshez, és nem bánja, ha egy horror inkább nyugtalanít, mintsem szabályosan megmagyaráz mindent, annak érdemes lehet megnézni most a Cinema City Albában. A nézői visszhang alapján ez tipikusan olyan film, amelyből valaki lelkesedve, más bosszúsan jön ki — és talán épp ettől érdekes.

Kép: https://www.pcguru.hu, https://mafab.hu/