Éden Resort hirdetés

Kevés volt a valódi veszély: gól nélkül maradt Innsbruckban az AV19

2026. 09. 27. 07:45
Olvasási idő: 2 perc
Cikkfelolvasó

Hiába hajrázott nagy erőkkel, nem tudta feltörni az Innsbruck védekezését a Hydro Fehérvár AV19. A hazaiak egy takart lövéssel szerezték meg a vezetést, majd az utolsó másodpercekben, üres kapura állították be a 2–0-s végeredményt. A Fehérvár sorozatban harmadik mérkőzését veszítette el, és négy forduló alatt mindössze nyolc gólt szerzett.

Jégkorong mérkőzésen a Hydro Fehérvár AV19 és a HC TIWAG Innsbruck játékosai korongjáték közben.
Absurd Media hirdetes

ICE Hockey League, alapszakasz

HC TIWAG Innsbruck–Hydro Fehérvár AV19 2–0 (1–0, 0–0, 1–0)

Gólszerzők: Frimmel (9.), Owre (60., üres kapu)

A kiegyenlített kezdés után a Fehérvár előtt is adódott lehetőség, a negyedik percben Anže Kuralt próbálkozott, de az első gólt a hazaiak szerezték meg. A kilencedik percben Winston Frimmel küldte kapura a korongot a kék vonal közeléből, Rasmus Reijola előtt pedig takarásban volt a lövés, így az innsbrucki hátvéd megszerezte első ICEHL-találatát.

A Volán az első harmadban közel került az egyenlítéshez, a 13. percben azonban a kapuvas mentette meg az Innsbruckot. A másik oldalon a hazaiak két emberelőnyből is növelhették volna a különbséget, de Reijola tartotta mérkőzésben csapatát.

Az Innsbruck akarata érvényesült a második harmad elején

A középső játékrész első tíz percében egyértelműen az Innsbruck irányított. A hazaiak öt az öt ellen, emberelőnyben és még emberhátrányban is kialakítottak helyzeteket. Sebastian Benker előtt a 26. percben szinte üresen maradt a fehérvári kapu, egy vendégütő azonban az utolsó pillanatban eltérítette a korongot.

A Fehérvár ekkor elsősorban kapusteljesítményének és önfeláldozó mentéseinek köszönhette, hogy csak egy gól volt a különbség.

A harmad második felében két emberelőny is lehetőséget adott az egyenlítésre, de az AV19 nem tudta kihasználni ezeket. A korong többször eljutott az innsbrucki harmadba, a hazai védelem azonban lezárta a veszélyes területeket, Sam Harvey kapus pedig magabiztosan védett.

Nyomás volt, igazán nagy helyzet kevés

A záró harmadban a Fehérvár lendületesebben játszott, és hosszabb időszakokra beszorította ellenfelét. A területi fölény azonban nem párosult elegendő minőségi helyzettel. Az Innsbruck tömören védekezett, jól takarította a kapu előtti területet, Harvey pedig azokat a lövéseket is hárította, amelyek eljutottak hozzá.

iMi varosi chatbot

Fotó: Hydro Fehérvár AV19 

Válaszaimhoz mesterséges intelligenciát használok, így azok tájékoztató jellegűek, esetenként pontatlanok vagy hiányosak lehetnek.

KAPCSOLÓDÓ TÉMÁK

Megosztom Facebookon