A magyar határtól mintegy 500 méterre, a szlovéniai Pince településen nőstény japán cserebogarat fogtak júliusban – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A nőstény egyed előkerülése fokozott kockázatot jelent a kártevő megtelepedése és szaporodása szempontjából.
A szlovéniai észlelés miatt a Nébih és a területi hatóságok hat feromoncsapdát helyeztek ki Zala vármegyében, a Szlovénia felől érkező tranzitforgalom által érintett útvonalak mentén.
Ausztriában is találtak példányokat
Júliusban Ausztriában is előkerült a japán cserebogár. A magyar határtól mintegy 90 kilométerre, a Graz közelében fekvő Premstätten egyik pihenőhelyén – az olaszországi fertőzött területekkel összekötő közlekedési folyosó mentén – két hím egyedet fogtak.
A térségben sem csapdázással, sem vizuális ellenőrzéssel nem találtak újabb példányokat, ezért az egyedeket a hatóságok jelenleg behurcolt, „stoppos” példányokként kezelik.
Milyen károkat okoz a kártevő?
A rovar kifejlett példányai a Nébih tájékoztatása szerint többek között szőlőn, gyümölcsfákon, rózsán és számos dísznövényen táplálkoznak, a talajban fejlődő lárvák pedig a növények gyökereit károsítják. Csoportosan táplálkozva akár teljes tarrágást is okozhatnak.
Nagy távolságokra a faj elsősorban emberi közreműködéssel terjed: az imágók járművekben, szállítmányokban, poggyászban vagy kempingfelszerelésben is megbújhatnak. Emiatt a hatóság szerint az utazók figyelme kiemelten fontos a hazai megtelepedés megelőzésében.
Így ismerhető fel
A japán cserebogár mérete a hazánkban is ismert májusi cserebogárénak a fele-harmada. Feji része és előtora fémesen zöld, szárnyfedői rézbarna, vöröses árnyalatúak. Jellegzetes ismertetőjegyei a test két oldalán található öt-öt, valamint a potroh végén lévő két fehér szőrcsomó. A szárnyfedők tetején nem találhatók serteszőrök – írja a Nébih.
Bejelentési kötelezettség
A Nébih arra kéri a külföldről hazatérőket, hogy vizsgálják át ruházatukat, poggyászukat, járművüket és kempingfelszerelésüket, valamint ne hozzanak be ellenőrizetlen forrásból származó növényeket és növényi anyagokat.
A japán cserebogár észlelése, valamint már a gyanú felmerülése is bejelentési kötelezettséggel jár. A gyanús egyedek vagy a feltételezett kártétel észlelésekor haladéktalanul értesíteni kell az illetékes megyei kormányhivatalt és a Nébih-et.