1956 őszén Magyarországon évek óta gyűlt az elégedetlenség. A Rákosi Mátyás nevével összefonódó diktatúra, az Államvédelmi Hatóság terrorja, a koncepciós perek, a beszolgáltatások, a nélkülözés és a szovjet megszállás egyaránt hozzájárult ahhoz, hogy októberben már ne lehessen visszaterelni a társadalmi indulatokat a hallgatás keretei közé.
Békés tüntetésből forradalom
A budapesti egyetemisták 1956. október 23-ára békés tüntetést szerveztek. Követeléseik között szerepelt többek között a szovjet csapatok kivonása, a szabad választások megtartása, a sajtószabadság megteremtése, Nagy Imre kormányfővé választása és a Rákosi-rendszer bűneinek kivizsgálása.
A tömeg a Bem-szobornál és a Parlament előtt gyűlt össze. Estére ledöntötték a diktatúra egyik leglátványosabb jelképét, a budapesti Sztálin-szobrot. A Magyar Rádió épületénél azonban az Államvédelmi Hatóság fegyvertelen tüntetőkre lőtt. A békés tiltakozás ekkor vált fegyveres felkeléssé.
A következő napokban Budapest több pontján – köztük a Corvin közben, a Széna téren és a Tűzoltó utcában – felkelőcsoportok vették fel a harcot a szovjet csapatokkal és a diktatúra fegyveres erőivel.
Október 25-én a Kossuth téren is sortűz dördült. Az áldozatok pontos száma máig nem ismert, de száz fölé tehető. A Nemzeti Emlékezet Bizottsága szerint október 23. és november 4. között több mint hatvan sortüzet adtak le országszerte.
Fehérváron is a diákok indították el az eseményeket
A forradalom székesfehérvári története szintén a fiatalokkal kezdődött.
A városi portál helytörténeti összefoglalója szerint 1956. október 23-án délután három órakor a Hunyadi Mátyás Közgazdasági Technikumban tartottak diákgyűlést. Az eseményen mintegy 25–30 középiskolás vett részt.
A fiatalok bírálták a kommunista párt ifjúsági szervezetének, a Demokratikus Ifjúsági Szövetségnek a működését, követeléseiket pedig pontokba foglalták. Új, önkéntes diákszövetség létrehozását is elhatározták.
A követeléseket a Fejér Megyei Néplapban akarták megjelentetni, a pártvezetés azonban megtagadta a teljes szöveg közlését. A diákok ezt követően felvonulást szerveztek.
Az este folyamán a tiltakozók száma 800–900 főre nőtt. A tömeg a Városi Kultúrház – a mai Szent István Terem – épületében tartott nagygyűlést, majd a Székesfehérvári Nyomdához vonult, ahol a követelések kinyomtatását kérték. Ezt akkor még nem sikerült elérniük, a tüntetés pedig késő este feloszlott.
A fiatalok ötpontos felhívása végül október 24-én jelent meg a Fejér Megyei Néplapban.
Hat fiatal halt meg a fehérvári sortűzben
Október 24-én ismét fiatalok és a városi üzemek dolgozói gyülekeztek Székesfehérváron. A Március 15. utcából a Szabadság térre, majd a József Attila Gimnázium diákotthonához vonultak. Ezután a statárium és a kijárási tilalom ellen tiltakoztak a megyei tanács, majd a Belügyminisztérium megyei főosztályának épülete előtt.
A mai Deák Ferenc utca és Budai út sarkán álló Szabó-palotában működött az Államvédelmi Hatóság helyi központja.
A fennmaradt visszaemlékezések szerint az államvédelmisek két tüntetőt elfogtak és az épületbe hurcoltak. A tömeg visszafordult, és követelte társaik szabadon bocsátását. Az épületből könnygázgránátot dobtak közéjük, majd géppisztolysorozatokat adtak le.
A lövöldözésbe egy közelben álló szovjet páncélos is bekapcsolódott. A fegyveresek elől menekülő embereket hátulról érte a tűz.
A sortűzben hat, 19 és 22 év közötti fiatal vesztette életét, és többen megsebesültek. A sérültek pontos száma nem ismert. A város hivatalos összefoglalója szerint a történtekről csak október 26-án jelent meg tudósítás a Fejér Megyei Néplap különszámában.
A fehérvári események ezzel tragikus fordulatot vettek. A sortűz után a gyárak és a hivatalok dolgozói is egyre nagyobb számban csatlakoztak a megmozdulásokhoz.
Fotó: Szent István Király Múzeum
Megalakult a Székesfehérvári Nemzeti Bizottság
A forradalom helyi történetének következő fontos állomása a Székesfehérvári Nemzeti Bizottság október 27-i megalakulása volt.
Az ország számos településéhez hasonlóan a forradalmi és nemzeti bizottságok Fehérváron is a korábbi pártállami intézmények helyett próbálták megszervezni a helyi közéletet, a közellátást és a rend fenntartását.
Október 28-án Nagy Imre miniszterelnök tűzszünetet hirdetett, és nemzeti demokratikus mozgalomként ismerte el a történteket. A következő napokban megkezdődött az egypártrendszer felszámolása, újjáalakultak a korábbi politikai pártok, és úgy tűnt, Magyarország valóban maga dönthet a jövőjéről.
November 1-jén Nagy Imre bejelentette Magyarország semlegességét és a Varsói Szerződésből való kilépését.
A szabadság azonban csak néhány napig tartott.
November 4-én megindult a szovjet támadás
1956. november 4-én hajnalban a szovjet hadsereg elsöprő túlerővel támadást indított Magyarország ellen. Célja a forradalom leverése, a Nagy Imre-kormány megdöntése és a kommunista rendszer helyreállítása volt.
Nagy Imre hajnalban rádióbeszédben jelentette be, hogy a szovjet csapatok megtámadták Budapestet. A fővárosban és több vidéki településen még napokig folyt az ellenállás, katonai értelemben azonban a forradalom sorsa megpecsételődött.
Az országos veszteségekről eltérő összesítések készültek. A Központi Statisztikai Hivatal egy korabeli jelentése szerint az események következtében 2652 ember halt meg és több mint 19 ezren sebesültek meg. A forradalom leverése után csaknem 200 ezren hagyták el Magyarországot.
A fegyveres harc után következett a megtorlás
A szovjet beavatkozással hatalomra került Kádár-rendszer nem elégedett meg a fegyveres ellenállás felszámolásával. Letartóztatások, internálások, elbocsátások és megtorló perek következtek.
A történeti források eltérő adatokat közölnek, de a forradalomban való részvétel miatt kivégzettek számát általában 220 és 340 közé teszik. Nagy Imrét és mártírtársait 1958. június 16-án végezték ki.
A megtorlás nemcsak azokat érte el, akik fegyverrel harcoltak. Diákokat, munkástanácsi vezetőket, értelmiségieket és a helyi forradalmi testületek résztvevőit is felelősségre vonták. Sokak életét börtönbüntetés nélkül is tönkretette a megfigyelés, az állásvesztés vagy a továbbtanulás ellehetetlenítése.
A szabadság néhány napja
1956 katonai értelemben elbukott, történelmi értelemben azonban nem volt hiábavaló.
A forradalom megmutatta, hogy egy diktatúra még akkor sem képes végleg felszámolni a szabadság igényét, ha látszólag minden intézményt, újságot és fegyveres testületet ellenőrzése alatt tart. Megmutatta azt is, milyen ereje lehet annak, amikor diákok, munkások, értelmiségiek, katonák és hétköznapi polgárok ugyanazt mondják ki: egy ország jövőjéről nem dönthetnek a feje fölött.
Székesfehérváron mindez nem egy távoli budapesti történet volt. A forradalom helyben is iskolai termekből indult, utcai tömegmegmozdulássá vált, majd fiatal életeket követelt.
Amikor október 23-án mécsest gyújtunk, nem pusztán egy történelmi esemény évfordulójára emlékezünk. Azokra a fiatalokra is gondolunk, akik hetven évvel ezelőtt elindultak az iskolából vagy a munkahelyükről, és talán még maguk sem tudták, hogy estére egy nemzet szabadságának jelképeivé válnak.
Tisztelet a forradalom hőseinek, a fehérvári áldozatoknak és mindazoknak, akik 1956 őszén vállalták a szabadság kockázatát.
