A NASA négy embert zár egy földi Mars-bázisra, hogy tetszelje: vajon kibírja-e az emberi elme az űrutazást?

Valahol a Tejútrendszer központjának közelében cukormolekulák sodródnak a csillagközi porban. A Naprendszer távoli peremén egy több milliárd kilométerre járó űrszonda ébred fel hosszú álmából. Houstonban pedig négy ember arra készül, hogy egy évet töltsön bezárva egy mesterséges Mars-bázison.

A három történet első pillantásra alig kapcsolódik egymáshoz. Valójában ugyanazt a kérdést járják körül: hogyan alakult ki az élet, meddig terjed az ember által megismerhető világ, és képesek leszünk-e egyszer valóban elhagyni a Földet?

Édes nyomok a galaxis mélyén

A csillagok közötti tér üresnek látszik, valójában azonban gázok, apró porszemcsék és jéggel borított részecskék töltik ki. Ezeken folyamatosan olyan kémiai reakciók zajlanak, amelyek során összetett szerves anyagok is létrejöhetnek.

Ezek a molekulák később az élet fontos építőelemeivé válhatnak. Hozzájárulhatnak például az örökítőanyag, a fehérjék vagy a sejteket körülvevő hártyák kialakulásához.

Spanyol kutatók rádióteleszkópokkal vizsgálták a Tejútrendszer középpontjának egyik molekulákban gazdag területét. Itt azonosították az eritrulóz nevű cukormolekulát, amely a Földön többek között a málnában is megtalálható.

A felfedezés azért fontos, mert arra utal, hogy az élethez szükséges bonyolultabb molekulák már jóval a csillagok és bolygók megszületése előtt kialakulhattak az űrben. Vagyis elképzelhető, hogy az élet egyes alapanyagai nem a Földön jöttek létre, hanem már készen érkeztek bolygónkra.

Az élet hozzávalói az égből érkezhettek

Az űrben kialakuló szerves anyagok később belekerülhettek az aszteroidákba és más kisebb égitestekbe. Amikor ezek a fiatal Földnek ütköztek, vizet és az élet kialakulásához fontos kémiai anyagokat hozhattak magukkal.

Ez nem azt jelenti, hogy maga az élet az űrből érkezett. Inkább azt, hogy az első élőlények létrejöttéhez szükséges „hozzávalók” egy része már a Föld kialakulása előtt is jelen lehetett a világűrben.

José Aponte, a NASA Goddard Űrközpontjának kutatója szerint ennek a földönkívüli élet keresésében is jelentősége lehet. Ha máshol is hasonló kémiai folyamatok zajlanak, akkor az idegen életformák is ugyanazokra az alapvető molekulákra épülhetnek, mint a földi élőlények.

Vagyis lehetséges, hogy az élet kémiája nem csak a Föld különlegessége, hanem a világegyetemben máshol is természetes módon kialakulhat.

Felébredt a Naprendszer távoli vándora

A NASA 2006. január 19-én indította útnak Floridából, a New Horizons-t. Az űreszközt a Johns Hopkins Egyetem Alkalmazott Fizikai Laboratóriuma tervezte és építette, jelenleg is innen irányítják, míg a tudományos munkát a Southwest Research Institute vezeti.

A küldetés elsődleges célja a Pluto és holdjainak közeli vizsgálata volt. A New Horizons nem szállt le az égitesten, hanem nagy sebességgel elrepült mellette: lefényképezte és feltérképezte a felszínét, valamint adatokat gyűjtött a Pluto légköréről, hőmérsékletéről és anyagösszetételéről. A tudósok azt is szerették volna jobban megérteni, hogyan alakultak ki a Naprendszer legtávolabbi égitestjei.

A szonda 2015-ben írt történelmet, amikor elrepült a Pluto mellett, és minden korábbinál részletesebb felvételeket készített a törpebolygóról. Ezeken jól láthatóvá vált a felszín hatalmas, világos, szív alakú területe is.

A New Horizons ezután sem állt meg. Továbbhaladt a Kuiper-övben, ahol a Naprendszer keletkezéséből visszamaradt jeges égitesteket, port és részecskéket vizsgál. Műszereivel fényképeket készít, elemzi az égitestek felszínét, valamint méri a napszelet, a sugárzást és a kozmikus port. Ezek az adatok segítenek megérteni, milyen lehetett a Naprendszer több milliárd évvel ezelőtt.

A szonda a közelmúltban egy csaknem egyéves hibernációból ébredt fel, így új küldetést teljesít: a Kuiper-övet, valamint a Naprendszert körülvevő helioszférát vizsgálja.

A Nap láthatatlan védőpajzsa

A helioszféra a Naprendszert körülvevő hatalmas, láthatatlan buborék. A Napból folyamatosan kiáramló részecskék, vagyis a napszél hozzák létre. Ez a burok részben felfogja a galaxis távolabbi részeiből érkező, nagy energiájú sugárzást, így egyfajta védőpajzsként működik.

A Voyager–1 és a Voyager–2 már elérte, majd átlépte a helioszféra külső határát. A tudósok azonban még mindig nem ismerik pontosan ennek a hatalmas buboréknak az alakját, működését és változásait. A New Horizons más útvonalon halad, és eltérő műszerekkel végez méréseket, ezért új információkat adhat a Naprendszer távoli határvidékéről.

Már önmagában az is mérnöki bravúr, hogy a Földtől ilyen messze járó szondával kapcsolatot lehet tartani. Ezt a NASA Mélyűri Hálózata teszi lehetővé. A Kaliforniában, Spanyolországban és Ausztráliában működő óriási rádióantennák úgy helyezkednek el, hogy a Föld forgása közben felváltva tudják követni az űreszközöket.

A legnagyobb antennák átmérője eléri a hetven métert. Alice Bowman, a New Horizons küldetésének operációs vezetője szerint egy ilyen rádiótányér akkora, hogy csaknem megtöltene egy teljes futballstadiont.

A Mars-misszió legkiszámíthatatlanabb eleme

Robotokat már a Naprendszer távoli vidékeire is el tudunk küldeni, az emberi Mars-utazás azonban jóval nehezebb feladat. Egy oda-vissza tartó küldetés akár két-három évig is eltarthat. Az űrhajósoknak ezalatt szűk térben, elszigetelten, ugyanazzal a néhány emberrel kell együtt élniük és dolgozniuk.

A bezártság, a monotonitás és a konfliktusok a küldetést is veszélyeztethetik. A NASA ezért Houstonban egy egyéves kísérletre készül, amelyben négy résztvevő a külvilágtól elzárva szimulálja majd a Mars-utazás körülményeit.

Egy év a Földön, mintha a Marson lennének

A kísérlet első szakasza a hosszú űrutazást utánozza. A négy résztvevő egy körülbelül hatvan négyzetméteres, zárt térben él majd, kevés hellyel és korlátozott készletekkel.

A program közepén két hónapra egy nagyobb egységbe költöznek, amely a marsi bázist modellezi. Lesznek benne háló- és munkaterületek, orvosi részleg, étkező, zsilip, valamint növénytermesztésre alkalmas hely is.

A résztvevők tudományos feladatokat végeznek, eszközöket tesztelnek, váratlan helyzeteket oldanak meg, és szigorú napirend szerint élnek. A kutatók főként azt figyelik majd, hogyan viselik a bezártságot, a monotonitást és az állandó együttlétet.

Egy fontos körülményt azonban nem tudnak utánozni: a kísérlet földi gravitáció mellett zajlik. Így nem derül ki belőle, hogyan hatna hosszú távon az emberi szervezetre a súlytalanság vagy a Mars gyengébb gravitációja.

Negyven perc egyetlen válaszért

A kísérlet egyik legnehezebb része a késleltetett kommunikáció lesz. A Mars és a Föld távolságától függően egy rádióüzenet akár húsz perc alatt érhet célba. Ez azt jelenti, hogy egy kérdés elküldése és a válasz megérkezése között akár negyven perc is eltelhet.

A Nemzetközi Űrállomás legénysége szinte azonnal kapcsolatba léphet a földi irányítással. Egy Marsra tartó csapatnak viszont sok problémát önállóan kellene megoldania, mert vészhelyzetben nem lehet perceken belül segítséget kérni.

A késés a családdal való kapcsolattartást is megnehezítené. Valódi beszélgetések helyett inkább egymást követő üzeneteket válthatnának, így az elszigeteltség nemcsak fizikai, hanem érzelmi teher is lenne.

##Nem elég okosnak lenni

A NASA olyan résztvevőket keres, akik szakmailag felkészültek, ugyanakkor mentálisan is ellenállók.
Jól kell kezelniük a stresszt, az unalmat, a konfliktusokat és azt a tudatot, hogy nem léphetnek ki egyszerűen a helyzetből. Egy Mars-utazás során ugyanis nemcsak a gépek hibásodhatnak meg. A csapaton belüli bizalom, türelem és együttműködés megingása ugyanúgy veszélyeztetheti a küldetést.

Az emberes Mars-utazáshoz ezért nemcsak erősebb rakétákra és megbízhatóbb műszerekre lesz szükség. Azt is meg kell tanulnunk, hogyan őrizhető meg egy közösség lelki egyensúlya éveken át, több millió kilométerre az otthontól.

A csillagközi cukormolekula, a Naprendszer peremén haladó New Horizons és a houstoni Mars-szimuláció ugyanannak a nagy történetnek a részei. Az egyik azt kutatja, honnan származhatnak az élet alapanyagai. A másik kozmikus környezetünk határait vizsgálja. A harmadik pedig arra keresi a választ, hogy az ember képes-e eljutni ilyen messze anélkül, hogy közben testileg vagy lelkileg felőrlődne.

Forrás: NPR – Short Wave, 2026. július 31.
Tejút fotó: index.hu