Az aszály sem feltétlenül állítja meg a szúnyogokat

Egy kiszáradt víztároló edény akár akkor is szúnyogbölcsővé válhat, ha hetek óta nem esett. Bizonyos szúnyogok tojásai ugyanis átvészelik a víz eltűnését, majd akkor kelnek ki, amikor a tenyészőhely ismét megtelik. A tartós szárazság ezért nem minden faj számára jelent végleges akadályt, különösen ott, ahol az öntözés rendszeresen pótolja a hiányzó csapadékot.

Garamszegi László Zsolt, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont kutatója és a Szúnyogmonitor program szakmai vezetője az MTI-nek arról beszélt, hogy a kevés csapadékból önmagában nem lehet a szúnyogok alacsony számára következtetni. A természetes vízfelületek kiszáradása valóban visszaszoríthat egyes fajokat, a város azonban másfajta környezetet teremt.

A város mesterséges vízhálózata

A kertek locsolása, a víztároló hordók és a különböző edényekben összegyűlő pangó víz apró, szétszórt tenyészőhelyeket hozhat létre. Ezek az ember által fenntartott vízfoltok a csapadékszegény időszakokban is megmaradhatnak, így elsősorban a lakott területeken terjedő inváziós szúnyogok találhatnak bennük megfelelő körülményeket.

Nem minden szúnyog ugyanazzal a módszerrel alkalmazkodik. Egyes fajok szárazságtűrő tojásokkal várják ki a víz visszatérését, mások pedig tavakhoz és egyéb tartós vízfelületekhez kötődnek. Utóbbiak szaporodása kevésbé függ az aktuális csapadéktól, amennyiben a víztest maga nem szárad ki.

Mit mutattak a fehérvári csapdák?

Székesfehérváron a legutóbbi részletes önkormányzati helyzetkép 2025. augusztus 12-én jelent meg. Az öt ismertetett mérési körben kétszer haladta meg a fogás az 50 szúnyog/éj értéket, mindkétszer a Zöld tanyán. Városi szintű kémiai gyérítést ezért nem tartottak indokoltnak, az Aradi utca, a Gödör utca és a Bregyó Sportcentrum vízzel borított részein azonban célzott biológiai lárvagyérítést végeztek.

A katasztrófavédelem tájékoztatója szerint a beavatkozásokról szakértői felmérések alapján döntenek. A fehérvári példa alapján tehát nem általában kell vagy nem kell gyéríteni: a helyszín és az aktuális egyedsűrűség a döntő. A magánkertek apró víztartóit ugyanakkor a szervezett program csak korlátozottan érheti el. A 2026-os szezonról a feldolgozott helyi források között nincs frissebb részletes mérési adat.

Ez a különbség azt is megmutatja, miért félrevezető egységes csoportként kezelni a szúnyogokat. Magyarországon jelenleg 50 őshonos és három idegenhonos, inváziós csípőszúnyogfaj ismert. Az inváziós fajok az ázsiai tigrisszúnyog, a japán bozótszúnyog és a koreai szúnyog.

Nemcsak a darabszám számít

Az emberi egészség szempontjából nem elegendő megállapítani, hogy sok vagy kevés szúnyog van egy területen. A kockázatot a jelen lévő fajok, azok gazdapreferenciája és az esetlegesen hordozott kórokozók együtt határozzák meg. Egy olyan faj, amely főként madarakból szív vért, más járványügyi helyzetet teremt, mint egy kifejezetten emberközeli szúnyog.

A dalos szúnyog például szerepet játszhat a nyugat-nílusi láz vírusának terjesztésében, de elsősorban madarakon táplálkozik, ezért jelenléte nem jelent automatikusan közvetlen veszélyt az emberre. Az inváziós csípőszúnyogok ugyanakkor gyakrabban választják az embert gazdaként, ezért járványügyi szempontból kiemelt figyelmet kapnak. Garamszegi László Zsolt szerint a Magyarországon befogott inváziós példányokból eddig nem sikerült humán kórokozót kimutatni.

A helyzet azonban változhat, ezért a szakemberek más, Európában már terjedő fajokat is figyelnek. Ezek közé tartozik az egyiptomi csípőszúnyog, amely több emberi megbetegedés, köztük a dengue-láz vírusának lehetséges terjesztője. Magyarországi megjelenését a forrás nem állítja, de a kutató szerint a faj európai terjedése indokolja a megfigyelést.

Enyhébb telek, hosszabb jelenlét

Az ázsiai eredetű inváziós fajok eredetileg nem a kontinentális európai éghajlathoz alkalmazkodtak, terjedésüket azonban segíthetik az enyhébb telek. A Szúnyogmonitor kutatói decemberben és januárban is kapnak lakossági bejelentéseket kifejlett példányokról. Ezek a megfigyelések arra utalnak, hogy egyes inváziós szúnyogok felnőttként is képesek lehetnek áttelelni, bár az országos helyzet pontos megértéséhez hosszabb adatsorokra és célzott vizsgálatokra van szükség.

A változásokat részben maguk a lakosok teszik láthatóvá. A Szúnyogmonitor programba fényképeket lehet küldeni a megtalált példányokról, a mosquiTUNE alkalmazás pedig a szúnyogok zümmögéséről készített hangfelvételeket is gyűjti. A sok helyről érkező és több éven át felhalmozott észlelésekből országos elterjedési térképek készíthetők, amelyek megmutathatják egy-egy inváziós faj térbeli és időbeli terjedését.

A lakossági adatgyűjtés mellett fizikai csapdázás is zajlik. A speciális csapdák egy adott terület fajösszetételéről és az egyedszámokról adnak pontosabb képet, a befogott szúnyogokat pedig PCR-alapú módszerekkel kórokozókra is meg lehet vizsgálni. A két megközelítés más kérdésre válaszol: a bejelentések az országos terjedési mintázatokat rajzolják ki, a csapdázás pedig egy adott hely aktuális állapotát tárja fel részletesebben.

Az aszály tehát nem egyszerűen eltünteti a szúnyogokat, hanem átrendezheti, mely fajok találnak megfelelő körülményeket. A városi vízhasználat és a melegedő éghajlat együtt olyan élőhelyeket hozhat létre, amelyekben az alkalmazkodó, emberközeli fajok előnybe kerülnek. A szúnyogok története így nemcsak az időjárásról szól, hanem arról is, hogy a mindennapi környezetünkkel akaratlanul milyen ökológiai feltételeket teremtünk.