Miranda Priestly újra a kifutón, de vajon eltört a tűsarok?

Két évtizedet vártunk, hogy visszatérjünk a Runway magazin szerkesztőségébe. A régi stáb újra magára öltötte a dizájnerruhákat, de a nézők szerint a korábbi varázst nehezebb újraalkotni, mint egy hibátlan tavaszi kollekciót. Érdemes jegyet váltani rá?

Húsz év a divatszakmában egy örökkévalóság, Hollywoodban viszont pont elég idő egy nosztalgiajárat elindításához. Amikor 2006-ban bepillantást nyertünk a Runway magazin kegyetlen, mégis vonzó világába, egy generáció tanulta meg, hogy a ceruleankék nem egyszerűen kék. Most a stáb visszatért New Yorkba, a célközönség pedig egyértelmű: az amerikai vígjátékok kedvelői, a divatközpontú történetek rajongói, és azok, akik két órára kiszakadnának a hétköznapokból egy kis vizuális kikapcsolódás kedvéért.

Egy kultuszfilm öröksége: amiért olyan magas az a bizonyos léc

Ahhoz, hogy megértsük a folytatás vegyes fogadtatását, érdemes felidézni, mit is ért el az eredeti alkotás. A Lauren Weisberger azonos című, 2003-as regényén alapuló első rész nem csupán egy jól sikerült stílusgyakorlat volt. A mindössze 35 millió dolláros költségvetésből forgatott film világszerte több mint 326 millió dolláros bevételt termelt, ami a stúdió legmerészebb elvárásait is felülmúlta.

A kritikusok egyöntetűen dicsérték a művet, kiemelve, hogy sikerült túllépnie a hagyományos "csajos filmek" (chick-flick) keretein, és egy éles, intelligens szatírát alkotnia a divatipar kegyetlen dinamikájáról. A siker legfőbb letéteményese kétségtelenül Meryl Streep volt: a hideg, könyörtelen, mégis zseniális főszerkesztő, Miranda Priestly megformálásáért Golden Globe-díjat nyert, és begyűjtötte pályafutása tizennegyedik Oscar-jelölését is. Emellett nem szabad megfeledkeznünk Patricia Field jelmeztervezőről sem, akinek Oscar-jelölt munkája elérte, hogy a ruhák maguk is önálló karakterré váljanak a vásznon. Egy ilyen masszív kritikai és közönségsiker után az új epizódnak szinte lehetetlen küldetéssel kellett szembenéznie.

A dizájnerruhák alatt rejlő valóság

Az alapfelvetés ígéretes. A nyomtatott sajtó átalakulása és a divatszerkesztőségek pénzügyi racionalizálása remek konfliktusforrás, ám a nézői visszajelzések alapján a forgatókönyv nem aknázza ki maradéktalanul ezeket a lehetőségeket. A fehérvári mozis közönség soraiból érkező vélemények erős mintázatot mutatnak: a többség hiányolja az első rész feszességét és szikrázó humorát.

Sokan megjegyezték, hogy a történetvezetés óvatosabb lett. Míg Emily Blunt karaktere továbbra is hozza a megszokott formáját, a közönség egy része úgy érzi, Miranda Priestly elvesztette egykori acélkeménységét, Andy Sachs pedig keveset fejlődött az elmúlt két évtizedben. A történetbe emelt pénzügyi tanácsadói vonal – amely éles ellentétet képezhetne a divat irracionálisnak tűnő világával – a visszajelzések szerint gyorsan háttérbe szorul a cselekmény során.

Ugyanakkor a film vizualitása továbbra is jelen van, hűen megidézve Patricia Field egykori ikonikus stílusát, még ha a felfedezés újdonságereje már a múlté is. Érdekes megfigyelés érkezett az egyik nézőtől, aki nem a felszíni csillogást, hanem a ruhák fizikai valóságát emelte ki: a szigorú szabású kabátok, a szűk bőrök és a kényelmetlen tűsarkak egyfajta külső vázként, fizikai horgonyként funkcionálnak a karakterek számára, amelyek megtartják őket a széthulló mindennapokban. Ez a réteg adja meg a film valódi, nehezebb tónusát azoknak, akik hajlandóak az anyagok mögé látni.

Praktikus információk a mozizáshoz

Film címe: Az ördög Pradát visel 2.

Műfaj: amerikai vígjáték

Korhatár: 12

Jellemzők: N/A

Értékelés: 7.5

Aki a fehérvári vásznakon szeretné újraélni a Runway magazin hangulatát, a Cinema City Alba termeiben teheti meg.

Vetítési idők (Cinema City Alba): 10:45, 12:15, 14:45, 17:30

Megéri a mozijegyet?

A folytatás egy egyértelmű biztonsági játék. Nem váltja meg újra a divatvilágot, és a visszajelzések alapján nem ér fel az eredeti alkotás kultstátuszához, amely annak idején díjesőt és kritikai elismerést hozott a stúdió számára. Akik egy feszes, éles humorú szatírát várnak, valószínűleg hiányérzettel állnak fel a székből. Akik viszont beérik egy nosztalgikus találkozással a régi ismerősökkel, és szívesen elmerülnek a még mindig stílusos díszletek között, azoknak egy kellemes, bár súlytalan délutáni kikapcsolódást nyújthat.