Az első 245 kilométer után még csak félúton lesz. Ez talán mindennél jobban érzékelteti, milyen versenyre készül a székesfehérvári Csingár István, aki öt magyar társával együtt rajthoz áll a 10. Authentic Pheidippides Runon. A mezőny csütörtök hajnalban Athénból indul, Spártáig fut, ott megfordul, majd ugyanazon az útvonalon visszatér a görög fővárosba. A célba hétfő reggel hét óráig kell megérkezni.
A közel 490 kilométer teljesítésére összesen 98 óra áll rendelkezésre.
Papíron ez valamivel több mint öt kilométeres óránkénti átlagot jelent, csakhogy ezen a távon az „átlag” egészen mást jelent, mint egy hagyományos futóversenyen. Ebbe az időbe beleszámít minden megállás, evés, ruhacsere, pihenés, lassulás és az a néhány perc is, amikor a versenyző egyszerűen csak próbálja összeszedni magát.
Ha valaki tíz percet áll, azt később futással kell visszahoznia. Ha egy órát pihen, ugyanígy. És mindez négy napon keresztül.
Spárta nem cél, csak a fordulópont
Az Authentic Pheidippides Run az ókori görög hírnök legendás útját idézi meg, de a verseny egyik legkegyetlenebb sajátossága éppen az, hogy Spárta nem a befejezés. Csak a fele.
Amikor a futók megérkeznek a városba, nincs célszalag és nincs megérkezés érzése. Megfordulnak, és elindulnak vissza Athén felé.
A test addigra már több mint kétszáz kilométert teljesített, a lábakban ott van egy teljes ultraverseny, a fej pedig pontosan tudja, hogy ugyanennyi vár még rá. Ezen a ponton a kilométerek már kevésbé térképen létező számok, inkább idővé, fáradtsággá és döntésekké alakulnak át: meddig lehet még futni, mikor érdemes lassítani, mennyi pihenés fér bele úgy, hogy a szintidő se kerüljön veszélybe.
A dupla Ultrabalaton után jön az eddigi legnagyobb próba
Csingár István számára a többnapos ultrák világa nem ismeretlen. Idén áprilisban teljesítette a dupla Ultrabalatont, vagyis egymás után kétszer kerülte meg a Balatont. A 418 kilométeres távot közel három napon keresztül, gyakorlatilag folyamatos terhelés mellett teljesítette.
Az athéni verseny ehhez képest nagyjából hetven kilométerrel hosszabb. Első ránézésre nem tűnik óriási különbségnek, de az ultrafutásban hetven kilométer már önmagában is egy teljes verseny lehet. Ráadásul itt a terhelés egy negyedik napra is átnyúlik, amikor már nemcsak az izmok, hanem az alváshiány, az emésztés, a koncentráció és a döntéshozatal is egyre nagyobb szerepet kap.
A fehérvári futó tehát nem ismeretlen terepre lép, de olyan távolságra igen, amelyet versenyen még nem teljesített.
A negyedik nap már nem csak a futásról szól
Egy maratonon az ember számolhat azzal, hogy néhány óra múlva vége. Egy közel ötszáz kilométeres ultrán azonban a „mikor lesz vége?” kérdésnek jó ideig nincs értelme.
A versenyzők több éjszakát töltenek úton, miközben a fáradtság fokozatosan átírja a mozgást, a koncentrációt és az időérzéket. A harmadik vagy negyedik napon már nem feltétlenül az dönt, ki képes gyorsabban futni, hanem az, ki tud még enni, gondolkodni, megfelelően reagálni a fájdalomra, és fejben elég stabil marad ahhoz, hogy ne álljon meg.
Az ultrafutás ezen a szinten már nem pusztán állóképességi sport. Stratégia is.
Aki túl gyorsan kezd, később fizet érte. Aki túl sokat pihen, kifuthat a szintidőből. Aki nem tud enni vagy inni, hiába van ereje a lábában.
A négynapos verseny ezért folyamatos egyensúlyozás az előrehaladás és a regeneráció között.
Fehérvárról is követhető lesz
Csingár István aktuális pozíciója az interneten folyamatosan nyomon követhető lesz, így Székesfehérvárról is figyelni lehet, hol jár az útvonalon.
Előbb Athéntól távolodva, Spárta felé. Majd egyszer csak megfordul a jel. És elkezd visszaközelíteni.
Egy ilyen verseny követése egészen más élmény, mint egy hagyományos sportközvetítésé. Nincsenek percenként látványos fordulatok, viszont minden néhány kilométer mögött órák munkája van, és idővel már az is eseménnyé válik, hogy a pont tovább mozdul a térképen.
Hétfő reggel derül ki, hol van a határ
Ha Csingár István hétfő reggel hét óra előtt visszaér Athénba, pályafutása eddigi leghosszabb versenyét teljesíti.
A számok azonban egy idő után valószínűleg elveszítik jelentőségüket. Az első száz kilométer még mérhető. A kétszázadik is.
Spárta is egy pontos hely a térképen. A visszaúton azonban egyre inkább csak a következő ellenőrzőpont, a következő étkezés, a következő óra számít majd. És végül Athén. Mert ezen a versenyen Spártáig eljutni még csak annyit jelent: ideje visszafordulni.
Foto: szekesfehervar.hu