Gondoskodás és odafigyelés: ma van az Idősek világnapja

Van egy helyzet, amelyet sok család ismer. Valaki rendszeresen bevásárol az idős szülőnek, befizeti helyette a számlákat, és elintézi az online ügyeket. Közben kiderülhet, hogy a szülő nem ezt hiányolja a legjobban. Inkább azt, hogy valaki leüljön vele egy órára, és ne az órájára nézzen közben.

A segítség és a figyelem két különböző dolog. Az elsőt könnyű mérni és kipipálni. A másodikhoz idő kell, és nehéz megmondani, mikor elég belőle.

Mire figyelmeztet az október 1-je?

Az ENSZ 1990-ben nyilvánította október 1-jét az idősek világnapjává. Az ünnep célja, hogy ráirányítsa a figyelmet az idős emberek helyzetére. A kapcsolódó témák között szerepel az egészségügyi és szociális ellátás, de ugyanilyen súllyal az emberi méltóság, az önállóság megőrzése és az időskori magány megelőzése is.

Erről a listáról a nyilvános beszédben leginkább az ellátás kap figyelmet: orvosok, szakrendelők, bentlakásos férőhelyek. Ezek valódi kérdések. A méltóságról és az önállóságról viszont ritkábban esik szó, pedig sok idős ember mindennapjait éppen ezek határozzák meg.

A magány nem látszik a statisztikában

Sok idős ember számára nem elsősorban az anyagi nehézség, hanem az egyedüllét jelenti a legnagyobb terhet. A magány csendes probléma. Nem okoz sorban állást, és nem kerül be a hírekbe. Egy telefonhívás, egy látogatás vagy egy közös program ugyanakkor sokat változtathat rajta.

Ezt nem lehet kizárólag a családra bízni. A szomszédoknak, a civil közösségeknek és az önkormányzatoknak is van szerepük. Egy idős embernek gyakran a házban lakó ismerős vagy egy klub heti alkalma jelenti a kapcsolatot a külvilággal.

Új tényező a digitális ügyintézés terjedése. Ami a fiatalabbaknak egyszerűsítés, az azoknak, akik nehezebben használják az internetet, újabb akadály lehet. Ez önállósági kérdés is. Akinek mindent más intéz, az lassan a saját ügyeiből is kiszorul, még akkor is, ha a segítő a legjobb szándékkal jár el.

Mindenkinek más a fontos? Igen...

Az idősekről alkotott közkeletű kép gyakran egyoldalú: segítségre szoruló csoportot mutat. Ez a kép sokakra nem illik. Sok idős ember dolgozik, sportol, önkénteskedik, és részt vesz a családja mindennapjaiban, gyakran a gyermekek és unokák támogatásával. Nekik nem gondoskodásra van szükségük, hanem arra, hogy a tudásukat és a tapasztalatukat valódi értékként kezeljék.

A másik oldalon azok állnak, akik egyedül élnek, és akiket a digitális világ kiszorít. Rajtuk az ellátás önmagában nem segít teljesen. Kaphatnak ebédet és orvosi időpontot, de ha senki nem beszélget velük, a lényeg hiányzik.

Van egy közös pont a két csoport között: mindkettőjük számára fontos, hogy beleszólhassanak az őket érintő döntésekbe. A segítség jellegét is megváltoztatja, ha az érintettek nemcsak megkapják, hanem részt vesznek a kialakításában is.

A kapcsolódás idősebb korban is fontos

A népesség idősödésével ezek a kérdések egyre több családot érintenek. Ma sok nagyszülő még ad: időt, segítséget, családi és helyi történeteket, amelyeket csak ők tudnak továbbadni. A mai eredmények jelentős részét az ő munkájuk alapozta meg. Az, hogy később milyen kapcsolat várja őket, ma dől el: abban, hogy van-e rendszeres beszélgetés, közös program, és meghallgatják-e őket.

Szerkesztői szemmel: amikor ezt az anyagot összeraktam, feltűnt, hogy az ünnephez kapcsolódó célok közül kettő, a méltóság és az önállóság, nem igényel külön intézményt vagy költségvetést. Inkább a hozzáálláson múlnak, amely a hétköznapokban vagy jelen van, vagy nincs. Talán ezért beszélünk róluk kevesebbet: nehezebb megmutatni, hogy megvalósultak.

Amit érdemes magunkkal vinni: a segítség sokszor egy elintézett ügy, a figyelem pedig egy meghallgatott történet. Az idősebb rokonnál vagy szomszédnál néha többet ér, ha a következő ügyet vele együtt intézed, és nem helyette.