Dorje Morup harminc éve nem tért haza az Everestről – most lehoznák a hegyről

1996-ban, az indulása előtti estén Dorje Morup ladakhi otthonában ült feleségével, Konchak Yangskittel. Másnap csatlakozott India első olyan expedíciójához, amely az északi, tibeti oldalról próbálta elérni a Mount Everest csúcsát. Azt ígérte, hősként tér vissza, és büszkévé teszi az országát.

„Azt kérte tőlem, hogy vigyázzak a gyerekekre, és menjek ki a repülőtérre fogadni, amikor hazatér” – mondta Yangskit a BBC News beszámolója szerint. A nőben már akkor balsejtelem támadt: arra gondolt, talán nem látja többé a férjét.

A katona, aki a hegyek között találta meg a célját

Morup 1948-ban született földműves családban, a ladakhi Skurbuchan faluban, több mint ezer kilométerre nyugatra az Everesttől. A szegénységből kitörve 1969-ben belépett az Indo-Tibetan Border Police, vagyis az ITBP kötelékébe, ahol tizedesi rangban szolgált. Két évvel később feleségül vette Yangskitet.

Szolgálata miatt rendszerint határ menti területekre vezényelték, ezért felesége többnyire egyedül nevelte a fiaikat. Morup közben tapasztalt hegymászóvá vált: több csúcsra feljutott, köztük a Ladakh-hegység legmagasabb pontjára, a Stok Kangrira is.

Az 1996-os Everest-expedíció jelentette pályájának legnagyobb vállalkozását. A tibeti útvonal meredekebb és kockázatosabb a gyakrabban használt nepáli oldalnál. A csúcstámadás során az indiai csapat három tagja a hóvihar miatt visszafordult, Morup azonban Tsewang Smanlával és Tsewang Paljorral továbbhaladt.

A család birtokában lévő, a kínai kormány által kiállított tanúsítvány szerint Morup 1996. május 10-én 17 óra 30 perckor elérte a Mount Everest csúcsát. Visszafelé azonban társaival együtt hóviharba került, és mindhárman meghaltak.

Egy holttest, amelyből tájékozódási pont lett

A három hegymászó közül kettőnek a maradványait nem találták meg. A harmadik holttest közel harminc éve, arccal lefelé fekszik egy kiugró szikla alatt, mintegy 8500 méteres magasságban, zöld hegymászóbakanccsal a lábán. A csúcshoz tartó hegymászók „Green Boots”, vagyis „Zöld Bakancs” néven kezdték emlegetni, és idővel tájékozódási ponttá vált.

Sokáig azt feltételezték, hogy a maradványok Tsewang Paljorhoz tartoznak. Az ITBP illetékesei 2024-ben változtatták meg álláspontjukat az expedíció túlélőinek vallomásai, az utolsó rádiókapcsolat helyszíne, valamint a ruházat és a felszerelés vizsgálata alapján. Jelenleg abból indulnak ki, hogy a holttest Morupé, ezt azonban DNS-vizsgálat még nem erősítette meg.

Az ITBP egyik, neve elhallgatását kérő tisztviselője azt mondta, a korábbi mentőakciót logisztikai nehézségek akadályozták. „Soha nem feledkeztünk meg róla. Csak idő kérdése volt” – fogalmazott. Hozzátette: a családot akkor értesítik, amikor a maradványok már az indiai hatóságok birtokában lesznek, és lezárultak a szükséges eljárások.

A család holttest nélkül búcsúzott el

A tragédia után egy ITBP-küldöttség közölte a hozzátartozókkal, hogy Morup nagy valószínűséggel meghalt. Testvérének, Tashi Sonamnak akkor azt mondták, a holttest hazaszállítása lehetetlen. A család végül a maradványok nélkül tartotta meg a buddhista temetési szertartást.

Yangskit nem járt iskolába, és saját elmondása szerint keveset tudott arról, milyen veszélyekkel jár férje expedíciója. Ma körülbelül 75 éves, cukorbeteg és részlegesen hallássérült, az 1996-os napokra azonban pontosan emlékszik.

„Csak annyit tudtam, hogy vihar volt a hegyen. Annak ellenére, hogy otthon elvégeztük a hamvasztási imákat, a szívem nem volt hajlandó elhinni, hogy meghalt” – mondta a BBC-nek. A holttest hiánya miatt évtizedeken át nem kapott kézzelfogható bizonyosságot férje haláláról.

Morup emlékét néhány fénykép, érmek, trófeák, egy Kasmír-völgyben vásárolt pohár és az Everest megmászását igazoló tanúsítvány őrzi. A család minden év május 10-én különleges buddhista imákkal emlékezik rá.

Kiemelés a halálzónából

India olyan csapatot keres, amely képes nagy magasságban végrehajtani a mentőakciót. Az ITBP terve szerint a holttestet szeptemberig emelnék ki, az őszi időpont azonban tovább nehezítheti a vállalkozást: köteleket és más támogató infrastruktúrát kellene telepíteni az útvonalon.

A maradványok 8500 méteren, az úgynevezett halálzónában fekszenek. A hőmérséklet ott mínusz 40 Celsius-fokig süllyedhet, az oxigénszint pedig a tengerszinten mérhető érték nagyjából harmada. Egy holttest lehozatala szakértők szerint 40–80 ezer dollárba kerülhet, és hat-tíz, esetenként még több serpa munkáját igényelheti.

Tshiring Jangbu Sherpa nepáli expedícióvezető szerint különösen nehéz lesz kiszabadítani egy testet, amely három évtizede fagyottan fekszik a hegyen. Az északi oldalon nincs olyan gyors helikopteres mentési lehetőség, mint a nepáli útvonalon, ezért az időjárás és a hó állapota meghatározó lesz. A művelet megtervezésekor a maradványok fizikai állapotát is figyelembe kell venni.

Egyelőre nincs végleges azonosítás

A családtagoktól néhány évvel ezelőtt vérmintát vettek, DNS-egyezést azonban eddig nem állapítottak meg. Morup fia, Punchok Dorjai azt mondta, hogy a közösségi médiában megjelent találgatásokon kívül a család nem kapott hivatalos tájékoztatást.

Ha a kiemelés sikerül, a hozzátartozók Lehben, Ladakh fővárosában, a Mártírok Parkja közelében rendeznének temetést. Punchok Dorjai szerint apját és az ugyanazon az expedíción meghalt társait is az ország szolgálatában elhunyt emberekként kellene elismerni.

A család egy tárgyat mindenképpen megőrizne a maradványok mellől. „Azt tervezzük, hogy megtartjuk a zöld bakancsot” – mondta Dorjai. A bakancs így a hegyen betöltött komor szerepe helyett ismét Morup személyes történetének részévé válhatna.

Yangskit abban reménykedik, hogy férje hazatérhet, bár azt sem tudja, három évtized után felismerhető lesz-e még. A mondat, amellyel várja, egyszerre kérdés és az elmaradt búcsú pótlása: „Amikor hazajön, ezt fogom kérdezni tőle: 'Hol voltál az évek alatt?'”