Százmilliárdok folynak el az állam fenntartására: fájdalmas lépések nélkül esélytelen a magyar költségvetés rendbetétele

Félmillióval kevesebb magyarra százezerrel több állami alkalmazott jut. Ez a megdöbbentő demográfiai és munkaerőpiaci ellentmondás az egyik legfőbb akadálya annak, hogy a magyar költségvetés gyorsan és fájdalommentesen visszatérjen egy stabil, fenntartható pályára. Bár a politikai kampányok során jellemzően a túlárazott állami szerződések és az értelmetlen presztízskiadások megszüntetése kerül a fókuszba, az adatok azt mutatják: az állam puszta működése emészti fel a lehetséges mozgástér jelentős részét.

Erre a strukturális csapdára világított rá Darvas Zsolt, a brüsszeli Bruegel Intézet vezető kutatója, a Budapesti Corvinus Egyetem tudományos főmunkatársa a Portfolio Checklist 2026. május 21-i adásában. A szakértő elemzése szerint egy esetleges új adminisztráció – mint amilyen az esélyes Tisza-kormány – költségvetési mozgástere jóval szűkebb annál, mint amit a hangzatos ígéretek sugallnak, hacsak nem vállalnak fel drasztikus, társadalmilag is érzékeny lépéseket.

A felduzzasztott államapparátus

Az állami költések átalakításának legérzékenyebb pontja a foglalkoztatottság. 2010 és 2025 között a kifejezetten államigazgatási területen dolgozók száma 307 ezerről 403 ezerre ugrott. Ez közel negyedével nagyobb bürokráciát jelent, miközben az ország lakossága drasztikusan, mintegy félmillió fővel csökkent. Ha ezt összevetjük a régiós országokkal, vagy akár a nyugat- és észak-európai államokkal, jól látszik, hogy a népesség arányában Magyarország kiugróan sok embert foglalkoztat a közszférában.

"Tartok tőle, hogy ha egy érdemi kiadáscsökkentés a cél az állam működési költségeiben, akkor valószínűleg nem lesz elégséges csak a túlárazott közbeszerzéseket korrekt piaci árra terelni, hanem tartok tőle, hogy személyi döntésekre is, nevezetesen egy létszámcsökkentésre is szükség lesz" – figyelmeztetett Darvas Zsolt a podcastban.

Saját fenntartására költi a legtöbbet az állam

Magyarország az általános közszolgáltatásokra a bruttó hazai termék (GDP) 10 százalékát fordítja. Ez a szám önmagában is kirívó, hiszen több mint duplája a kelet-közép-európai átlagnak. Ezt a hatalmas arányt némileg árnyalja, hogy a fele – nagyjából 5 százalék – az egekbe szökő államadósság és a magas magyar kamatprémium miatti kamatkiadásokra megy el. Azonban még ha le is vonjuk a kamatszolgálat terhét, a fennmaradó 5 százalék is messze meghaladja a nemzetközi normákat.

Csak a végrehajtó és törvényhozó szervek (például a minisztériumok, az Országgyűlés, az önkormányzatok vagy a külügyi képviseletek) fenntartása a GDP 3,2 százalékát viszi el. Ez egy teljes százalékponttal magasabb, mint amit a hasonló történelmi és gazdasági háttérrel rendelkező kelet-közép-európai országok költenek erre a célra. További 1 százalékos többletkiadást generálnak a személyzeti szolgáltatások, a statisztikai és informatikai rendszerek, valamint az állami épületek és gépjárműflották fenntartása. Önmagában ez a két tétel a bruttó hazai termék 2 százalékát kitevő többletköltséget jelent Magyarország számára a szomszédokhoz képest.

Rekordméretű támogatások, alacsony hozzáadott értékkel

A gazdasági ügyekre fordított állami pénzek elosztása is komoly anomáliákat mutat. 2024-ben Magyarország ezen a területen a GDP 7,7 százalékát költötte el, miközben a régiós átlag csupán 5,6 százalék volt. Az elmúlt tíz évben hazánk volt a rekorder az Európai Unióban a vállalatoknak nyújtott közvetlen állami támogatások terén is. A gyakorlatban ez leginkább azt jelentette, hogy a betelepülő külföldi nagytőke – kifejezetten az autóipari és akkumulátorgyártó cégek – ingyen telkeket, kiépített infrastruktúrát, többéves adómentességet és munkaerőképzési hozzájárulást kaptak.

Bár ezt a gazdaságfejlesztési versenyt a szlovákok, csehek és lengyelek is űzték, a magyar állam ment el a legtovább az adófizetői pénzek multikba pumpálásában. Egyre több tudományos elemzés utal arra, hogy ez a stratégiában rejlő potenciál kifulladt, hiszen alapvető