Kétezer évnyi munka egy év alatt: egy új űrtávcső átírhatja, hogyan látjuk az eget

Van egy szám, ami első hallásra alig fogható fel. A Hubble űrtávcsőnek, a csillagászat egyik legendás munkagépének nagyjából kétezer évre lenne szüksége ahhoz, hogy feltérképezzen egy bizonyos égboltterületet. Egy új műszer ugyanezt egyetlen év alatt végezné el.

Ez a műszer a Nancy Grace Roman űrtávcső, és a NASA, valamint a SpaceX bejelentése szerint a floridai Kennedy Űrközpont 39A indítóállásán már készen áll az indulásra. A tervek szerint a Falcon Heavy rakéta magyar idő szerint vasárnap kora délután, 13:26-kor emelheti a magasba.

Nem élesebben lát, hanem szélesebben

A Roman és a Hubble között van egy kísértő hasonlóság: a főtükör átmérője mindkettőnél 2,4 méter. Innen viszont teljesen szétválik a két történet.

A különbség ugyanis nem az élességben van, hanem a látótérben. A Roman kamerarendszere százszor nagyobb látómezővel rendelkezik, ami azt jelenti, hogy egyetlen felvétellel kétszázszor akkora égboltterületet rögzít, mint elődje. Ez a képességbeli ugrás az, ami az egész küldetést megkülönbözteti.

Gondoljunk bele: nem arról van szó, hogy mélyebbre lássunk egy apró pontban, hanem hogy egyszerre lássuk az ég nagy darabjait, méghozzá hihetetlen tempóban.

Az adatok mennyisége is ehhez mérten változik. A Roman naponta 1,4 terabájt adatot küld majd haza, és a kutatók szerint kevesebb mint egy év alatt túllépi azt a mintegy 400 terabájtot, amit a Hubble közel négy évtized alatt gyűjtött össze. Az ötéves alapküldetés végére a friss tudományos adatok mennyisége meghaladhatja a 2500 terabájtot.

Egy hónap út a sötétségbe

A rakéta felszállása után az űrtávcsőre nagyjából harmincnapos utazás vár. Célja a Földtől mintegy másfél millió kilométerre, a Mars irányában található L2 Lagrange-pont – egy gravitációsan stabil hely, ahonnan zavartalanul figyelheti a mélyűrt.

Ezt körülbelül háromhónapos beüzemelési és kalibrációs időszak követi, majd megkezdődik a nominálisan ötéves alapmisszió.

Az űrobszervatórium egyébként a nevét dr. Nancy Grace Romanről, a NASA első csillagászati vezetőjéről kapta, akit a tudományos közösség máig a „Hubble anyjaként” tisztel. A névválasztásban tehát benne rejlik egy szimbolikus híd is a régi és az új korszak között.

Százezer új világ – és a láthatatlan erők

A küldetés a modern asztrofizika legmakacsabb kérdéseire irányul. A kutatók a világegyetem gyorsuló tágulását hajtó sötét energiát, a galaxisokat összetartó sötét anyagot és a távoli csillagok fizikáját szeretnék jobban megérteni – vagyis épp azokat a jelenségeket, amelyeket közvetlenül nem látunk, csak a hatásukat érzékeljük.

Ezzel párhuzamosan a Roman a NASA várakozásai szerint több mint százezer új, Naprendszeren kívüli bolygót fedezhet fel. Köztük olyanokat is, amelyek nem keringenek egyetlen csillag körül sem, hanem magányosan, hideg sötétségben vándorolnak a téren át – az úgynevezett kóbor bolygókat.

Mindeközben galaxisok milliárdjait és csillagok százmillióit katalogizálja majd. A lépték itt a lényeg: nem egy-egy égitest részletes portréja, hanem a kozmosz szisztematikus, hatalmas kiterjedésű leltára.

Mit jelent ez valójában?

A Roman nem azért érdekes, mert messzebbre vagy élesebben lát, mint elődei. Azért az, mert mást csinál: nem közelít, hanem áttekint. Nem egyetlen csodálatos képet készít, hanem a teljes égboltról gyűjt olyan mennyiségű adatot, amiből évtizedekig lehet majd felfedezéseket kibányászni.

Ha a küldetés a tervek szerint alakul, akkor a valódi eredmények nem is a felbocsátás pillanatában, hanem a következő években születnek majd meg – abban az adattengerben, amit a távcső hazaküld. Vasárnap egyelőre csak a kezdet: a hajtóművek begyújtása egy olyan térkép elkészítéséhez, amilyet korábban senki nem rajzolt meg.

Fotó: Nancy Grace Roman Space Telescope Facebook