A Győri Ítélőtábla 2017 februárjában súlyos eljárási hibák miatt hatályon kívül helyezte ezt a döntést, és az elfogultság gyanúját elkerülendő, az új eljárást már a Győri Törvényszékre bízta. A megismételt eljárás végül gyökeresen más megállapításokra jutott: a bíróság kimondta a vezetők személyes büntetőjogi felelősségét.
Bakonyi Zoltánt, a MAL Zrt. cégvezetőjét másodfokon a Győri Ítélőtábla közveszélyokozás és hulladékgazdálkodás megsértése miatt négy év börtönbüntetésre és négy év közügyektől eltiltásra ítélte, amit később a Kúria is helybenhagyott. A műszaki szolgáltatási igazgató, Deák József Bálint három év letöltendő börtönbüntetést kapott, míg Diczig Józsefet, a hidrátgyártás üzemvezetőjét két év hat hónap börtönre ítélték. További öt vádlott kapott felfüggesztett szabadságvesztést, egy főt pénzbüntetésre ítéltek, egyet megrovásban részesítettek, míg öt személyt – köztük a magyarul nem beszélő vezérigazgatót – jogerősen felmentettek.
Mocsárra épült időzített bomba
A tragédia gyökerei valójában nem 2010 októberében, hanem még 1978-ban keresendők, amikor a 10-es kazetta tervezése megkezdődött. Az ajkai timföldgyár már az 1940-es évektől működött, alkalmazva a klasszikus Bayer-eljárást: a bauxitot magas hőmérsékleten, tömény nátrium-hidroxiddal kezelték a timföld kinyeréséhez. Ennek melléktermékeként maradt vissza az erősen lúgos, maró hatású vörösiszap. Az 1960-as évektől az anyagot már felhígítva, úgynevezett zagyként szállították csővezetékeken a több tíz hektáros tározókba.
A 25 hektáros 10-es kazetta építése 1997-ben indult el, egy olyan területen, amely mocsaras, egyenetlen altalajjal rendelkezett, sőt egy korábbi patakmeder is keresztezte. Ennek ellenére nem készült megfelelő alapozás, és még a felszíni humuszréteget sem távolították el teljes körűen. A talajmechanikai fúrások sekélyek voltak, az állékonysági számítások pedig utólag ellenőrizhetetlennek bizonyultak. Bár egy lakossági bizottság már 1985-ben jelezte a tervezett gátak magasságával és az altalaj gyengeségével kapcsolatos aggályait, az észrevételeket lesöpörték az asztalról.
Súlyosbította a helyzetet, hogy a tározó nem a jóváhagyott tervek szerint valósult meg: a betervezett középnyelős vízelvezetés helyett szélsőnyelős rendszert alakítottak ki. Ez a gátoldalakra nehezedő egyenetlen víznyomást eredményezett. Mindeközben a vízügyi hatóság a tározó teljes fennállása alatt egyetlen alkalommal sem végezte el az előírt, ötévenként esedékes átfogó műszaki felülvizsgálatot.
Titkos technológiaváltás és a lúgkoncentráció elszabadulása
A gát instabilitása mellett a benne tárolt zagy kémiai összetétele is drasztikusan megváltozott az utolsó években. 2009 júliusában a gyár vezetése – Diczig József javaslatára és Bakonyi Zoltán jóváhagyásával – a hatóságok tudta és engedélye nélkül új vörösiszap-szűrési technológiát vezetett be. Ennek következtében az iszapot nem mosták ki a korábbi alapossággal, hanem egyre koncentráltabb lúggal öblítették át.
A jogszabályok előírták volna, hogy ezt a változtatást 15 napon belül jelentsék a környezetvédelmi hatóságnak, ám ez elmaradt. Ugyancsak 2009 őszén leállították a technológiai semlegesítést is, amely az egyetlen folyamat volt a felhalmozódó lúgos vizek mennyiségének csökkentésére. A döntések nyomán a tározóban lévő hányóvíz lúgossága drasztikusan emelkedni kezdett: 2010 májusára a lúgkoncentráció elérte a 6,3 gramm/liter értéket, ami már messze túllépte a működési engedélyben megszabott határértéket.
A szakértői vizsgálatok később rámutattak, hogy ez a rendkívül magas lúgkoncentráció közvetlenül roncsolta az altalaj szerkezetét, elősegítve a csúszólapok kialakulását a gát talapzata alatt. A vezetés minderről tudott, a hatóságok elől azonban eltitkolták az adatokat.
Rejtélyes süllyedés: feltárás helyett falmagasítás
A tározó állékonyságának ellenőrzésére előírt süllyedésmérési pontokat soha nem alakították ki a gát koronáján, így a szerkezet lassú deformációját műszerekkel senki sem követte. Amikor 2010 júniusában mégis észlelték, hogy az északi gát egy szakasza mintegy 80 centiméterrel jobban megsüllyedt a környezeténél, a döntéshozók a legrosszabb megoldást választották.
Ahelyett, hogy feltárták volna a drasztikus süllyedés mélyépítési okait, és intézkedtek volna a vízterhelés csökkentéséről, szintkiegyenlítést rendeltek el. Egyszerűen feltöltötték és megmagasították a süllyedő szakaszt, újabb több ezer tonnás súlyt helyezve a már amúgy is teherbíró képessége határán lévő, átázott talapzatra. Ráadásul a vészhelyzeti tervekben olyan valótlan állítások szerepeltek, amelyek szerint a gát átszakadása kizárólag földrengés, robbantásos merénylet vagy háborús esemény következtében képzelhető el.
Figyelmen kívül hagyott jelek a katasztrófa előtt
**A gát összeomlását közvetlenül megelőző hetekben a természet és a technika is egyértelmű vészjelzéseket adott.*- Szeptember végén egy helyi erdész, aki vadmegfigyelés céljából mászott fel a 10-es kazetta töltésére, tiszta vizet látott csorogni a gát oldalából. Szeptember 29-én egy másik erdész a töltés lábánál, hat-nyolc helyen tapasztalt jelentős vízfolyást másfél méteres magasságban. Bár a jelenséget furcsállották, nem tettek hivatalos bejelentést.
- október 4-én reggel a telephelyen működő szivattyúrendszer adatai is egyértelmű vészhelyzetet mutattak. A 10-es tározó körüli csurgalékvizeket összegyűjtő kerekes-tanyai szivattyúk – amelyek száraz időben napi alig egy órát üzemeltek – működési ideje ugrásszerűen megnőtt. Hajnalban már 78 percet, reggel 93-at, délelőtt pedig több mint 125 percet mentek a gépek. Mivel a térségben napok óta szárazság tombolt, a duplájára ugró vízmennyiség kizárólag egy dolgot jelenthetett: a tározó gátja intenzíven szivárog.
A reggeli műszakot felvevő P. Sándor szivattyúkezelő azonban nem rögzítette és nem jelentette a kiugró adatokat. Amikor közvetlen felettese, P. Ferenc délelőtt benézett hozzá, a kezelő mindössze annyit jegyzett meg: mintha jobban mennének a gépek. A felettes ezt annyiban hagyta, mondván, most járt a gáton, és nem látott semmi különöset. Ugyanígy elmulasztotta a napi ellenőrzést S. Tibor diszpécser is, aki a műszak elején nem kérdezte le a számítógépes monitorozási adatokat.
12:14 – Amikor megnyílt a pokol
Déli 12 óra 4 perckor a gyűjtőmedence szintjelzője vészjelzést adott: a kerekes-tanyai szivattyúk maximális kapacitással dolgoztak, ám a vízszint ennek ellenére tovább emelkedett. Néhány perccel később a 9-es kazetta közelében dolgozó munkások arra lettek figyelmesek, hogy a szomszédos szántóföldön úszni kezdenek a szalmabálák. A gát tetejétől indulva ekkor már egy függőleges repedés futott végig a falon, amelyből előbb a hányóvíz, majd a sűrű vörösiszap kezdett vízesésszerűen ömleni.
12 óra 14 perckor az északi saroknál bekövetkezett a végzetes gátszakadás.
Egy mintegy 50 méteres szakaszon a gát fala a talapzatig kiszakadt. A kitörő *1,7 millió köbméternyi, 13-as pH-értékű, rendkívül maró lúgos zagy morajló robajjal zúdult ki a medréből-. Magával sodorta a gáttest darabjait, kidöntötte a vasbeton villanyoszlopokat, és percek alatt elöntötte a térség alacsonyabban fekvő részeit.
A kidőlő oszlopok miatt a kerekes-tanyai szivattyúházban azonnal elment az áram és a vezetékes telefonkapcsolat. P. Sándor mobiltelefonján nem volt térerő, ahelyett azonban, hogy a gyár központi diszpécserét azonnal riasztotta volna, a karbantartó kollégáját kérte meg, hogy menjen el megnézni a helyszínt. Mire a gyár vezetése és a hatóságok egyáltalán felfogták a történteket, az árhullám már lakott területeket tarolt le.
Szerencse a szerencsétlenségben: a megállított gyorsvonat
Az áradat elszabadulásának perceiben a Budapestről Veszprémen át Szombathelyre tartó gyorsvonat menetrend szerint haladt a térségben, alig négyperces késéssel elhagyva Ajkát. A MÁV-ot ekkor még senki sem értesítette a katasztrófáról. Ha a szerelvény teljes sebességgel robog bele az elöntött pályaszakaszba, a tragédia mérete még felfoghatatlanabbá vált volna.
A vonatot végül egy különös technikai véletlen és egy gyári dolgozó lélekjelenléte mentette meg. A sínekre ömlő, fémes vezetőképességű, sűrű lúgos zagy rövidre zárta a vasúti térközbiztosító áramkörét. A rendszer ezt úgy érzékelte, mintha egy másik szerelvény tartózkodna a pályán, így az automata jelzőrendszer vörösre váltott, ami miatt a vonatvezető 15 km/órás minimális sebességre lassított. Ekkor lépett a pályára V. Ferenc, a cég nyugdíjas környezetvédelmi munkatársa, aki kétségbeesett integetéssel végleg megállította a mozdonyt, alig néhány száz méterre a vörösiszap által teljesen elmosott vágányoktól.
Félrevezetés és a mentés megbénítása
Mialatt az áradat 12 óra 21 perckor elérte Kolontárt, majd 12 óra 55 perckor Devecsert, a vállalat döntéshozói a helyzet súlyának bagatellizálásával voltak elfoglalva. Amikor a tűzoltóság ügyeletese telefonon érdeklődött a gyárnál a lakossági bejelentésekről, a cég képviselője még magabiztosan azt állította: nincs semmi gond, csupán esővizet engednek le a kazettákról, és a lakosság nincs veszélyben.
Még döbbenetesebb volt Bakonyi Zoltán cégvezető fellépése, aki órákkal a gátszakadás után Devecserben a mentést irányító helyi polgármesternek azt állította: a kiömlött anyag nem mérgező, nem veszélyes, csupán a szappan lúgosságának négyszeresével kell számolni. Arról egyetlen szót sem ejtett, miként kellene közömbösíteni a folyadékot. Ennek következtében a kitelepített lakosok közül sokan visszamentek megmenteni ingóságaikat, mit sem sejtve arról, hogy a zagy a bőrt pillanatok alatt húsig marja.
A kiérkező tűzoltók egy része sem rendelkezett megfelelő vegyvédelmi ruházattal, így saját testi épségüket kockáztatva, lúgmarásos sérüléseket szenvedve gázoltak a maró iszapba, hogy kimentsék az autóik tetején vagy kerítésekbe kapaszkodva rekedt túlélőket. Bakonyi a következő napokban a sajtónak is hasonló nyilatkozatokat tett, azt állítva, hogy a vörösiszap emberre ártalmatlan, és nem okoz maradandó károsodást. Később a bíróság előtt azzal védekezett, hogy fáradt és zavart volt, nem volt ura a szavainak.
Embereket, emlékeket, életeket ragadott el az ár
A tragédia emberi dimenziója felfoghatatlan veszteségeket hozott. Tíz ember vesztette életét közvetlenül vagy a marási sérülések szövődményeiben, 277-en sebesültek meg, közülük 98-an nyolc napon túl gyógyuló, mély szöveti égéseket szenvedtek.
Kolontáron Pados Zsolt, egy 37 éves fiatalember azonnal a bajbajutottak segítségére sietett Lada Nivájával, amikor barátja kétségbeesetten felhívta, hogy a házában rekedt a gyermekével. Pados nem láthatta, hogy az iszapáradat alatt a Torna-patak hídja már összeomlott: kocsijával a mélybe zuhant, és az áradat elragadta az életét.
Ugyancsak Kolontáron érte a legsúlyosabb tragédia a Juhász családot: az édesanya mindkét gyermekét karjában tartva próbált menekülni a házukba betörő lúghullám elől, ám az iszap kitépte kezei közül a 14 hónapos kislányát, Angyalkát, akinek holttestét csak később találták meg. A család idősebb gyermeke megmenekült, ám az édesanyának órákon át a leszakadt redőnybe kapaszkodva, a hideg és maró áradat felett kellett küzdenie az életéért.
A falvakban több mint háromszáz lakóingatlan sérült meg súlyosan, amelyek közül harmincnégyet azonnal le kellett bontani. Közel négyszáz embert kellett kitelepíteni, akik nemcsak ingóságaikat veszítették el, hanem múltjuk minden kézzelfogható darabját: a családi fényképeket, a generációk óta őrzött emlékeket, a gyerekrajzokat és az otthon biztonságát. Ahogy egy helyi lakos fogalmazott, a katasztrófa olyan volt, mintha atombomba tarolta volna le a települést: a jövő mellett a múltat is elmosta az iszap.
Ökológiai halálzóna és lefejezett termőföldek
A kiömlő zagy természeti pusztítása precedens nélküli volt Magyarország történetében. A Torna-patak teljes élővilága másodpercek alatt megsemmisült, amint a 13-as pH-jú lúg elérte a medret. A halak kopoltyúja a kémiai reakció hatására azonnal elégett. Hasonló sorsra jutott a Marcal folyó teljes ökoszisztémája a torkolatig: védett és ritka fajok, mint a kövi csík, a vágó csík, a szivárványos ökle vagy a nyúldomolykó helyi állománya teljesen kipusztult.
A környezetvédelmi hatóságok és a vízügy szakemberei gigantikus erőfeszítésekkel, több ezer tonna sav és gipsz vízbe juttatásával tudták csak elérni, hogy a lúghullám pH-értéke a Rábát és a Dunát elérve elviselhető szintre csökkenjen, elkerülve a nemzetközi méretű folyami ökológiai katasztrófát.
A szárazföldön elöntött mintegy ezer hektárnyi termőföld rehabilitációja óriási műszaki beavatkozást igényelt. Mivel a vörösiszapban lévő nehézfémek és a szélsőséges nátriumkoncentráció évtizedekre mérgezővé és terméketlenné tette volna a vidéket, a talaj felső rétegét teljes mértékben le kellett gyalulni és új földdel pótolni. Az elkövetkező években pedig a kiszáradó iszap finom, lúgos pora jelentett állandó egészségügyi kockázatot: nem egyszer fordult elő, hogy a térségben *a szálló por koncentrációja a határérték tízszeresére emelkedett-.
Egy rendszer csődje
Az ajkai vörösiszap-katasztrófa tanulságai túlmutatnak az elítélt vezetők egyéni felelősségén. Bár a Győri Ítélőtábla és a Kúria ítéletei világossá tették, hogy a biztonsági szabályok megszegése, az engedély nélküli technológiák alkalmazása és a veszélyhelyzeti mulasztások közvetlenül vezettek a tíz ember halálához, a tragédia alapjait a hatósági ellenőrzések évtizedes hiánya, az elavult jogszabályi környezet és az ipari lobbiérdekek kiszolgálása fektette le.
A gát átszakadása nem egy váratlan pillanat volt, hanem egy harminc éven át épülő műszaki kudarc szükségszerű betetőzése. Kolontár és Devecser tragédiája örök mementó marad arra, mi történik akkor, amikor a profitérdek és a hanyagság felülírja a legalapvetőbb biztonsági és emberi szempontokat.
Forrás: A cikk a Bűntények podcast: A vörösiszap-katasztrófa döbbenetes részletei (2026. 10. 14.) rész leirata alapján készült.
Fotók: https://muzeum.katasztrofavedelem.hu
