Várhatóan szeptember 29-ig marad lezárva a Budai út Távirda utcához közeli szakasza, ahol szeptember 16-án súlyos csőtörés történt. A vezeték javítása befejeződött, de az út teljes helyreállítása még hátravan.
Rendkívüli felújításra volt szükség
Az önkormányzat tájékoztatása szerint a Fejérvíz Zrt. szakemberei szeptember 17-én kezdték meg a hiba elhárítását. A helyszíni felmérés és az önkormányzati szakemberekkel folytatott egyeztetés után az érintett útszakaszt le kellett zárni.
A munkát régi, elhasználódott és pontatlanul feltérképezett csövek, valamint a munkagödröt keresztező közművek nehezítették. Emiatt a gödör jelentős részét kézi erővel kellett kiásni.
A kivitelezés közben a Távirda utca felől víz tört be a munkaterületre, ami tovább lassította a javítást. A feltárt vezetékek állapota alapján a szakemberek arra jutottak, hogy a helyi hibaelhárítás nem elegendő.
A Fejérvíz végül 12 méteren cserélte ki a vezetéket. A munkatársak a hétvégén is dolgoztak, így a közműfelújítás elkészült.
A szolgáltató ezután az útszakaszt állítja helyre. A munkával várhatóan szeptember 29-re végeznek, addig a közlekedőknek a lezárásra kell számítaniuk.
Egyelőre marad a félpályás korlátozás és buszterelés
A munkálatok időtartam alatt továbbra is érvényben van a félpályás lezárás a Távirda utca és a Várkörút között a Piac tér felé vezető oldalon.
A Piac tér irányába tartók a Budai út–Deák Ferenc utca–József Attila utca csomóponttól csak a Deák Ferenc utca vagy a József Attila utca felé haladhatnak tovább. A városból kifelé vezető oldal járható marad.
A lezárt oldalon kimarad a Távirda utca autóbusz-megálló. A buszok a József Attila utca–Rákóczi út–Várkörút–Budai út terelőútvonalon közlekednek, és a terelés által érintett megállókban megállnak.
Kép: Facebook / Székesfehérvár Megyei Jogú Város