Parno Graszt, Hooligans, fúvószenekarok, borlovag-avatás, szüreti felvonulás, utcabál, családi programok és természetesen a móri borok – október 1. és 4. között ismét megtelik élettel Mór. A Móri Bornapok négy napja alatt annyi program várja a látogatókat, hogy ember legyen a talpán, aki mindegyikre odaér. Összeszedtük, mire érdemes különösen figyelni.
Már csütörtökön elkezdődik
Bár a nagy fesztiválhangulat péntektől pörög fel igazán, a Móri Bornapok már október 1-jén, csütörtökön elkezdődik.
Délután gyermek- és ifjúsági képzőművészeti kiállítás nyílik, lesz Bornapi váltófutás, a Lamberg-kastélyban pedig két kiállítással is készülnek. Az egyik a pengő és a forint történetét mutatja be, a másik az Edelweiss Táncegyesület 15 évét idézi fel.
Este Csórics Balázs „Tiszta szívvel…” című irodalmi estje, majd Fülöp Viktor „Bölcsek Téglája” című önálló Dumaszínház-estje zárja a napot.

Pénteken megérkezik a fesztiválhangulat
Október 2-án már sporttal, művészettel és zenével telik meg a város. Lesz teniszkupa, rendhagyó irodalmi óra, Művészbejáró és utcai futóverseny is, délután pedig már a Borutcában szól a térzene.
A fesztivál ünnepi megnyitóját 17 órakor tartják a Kapucinus téri Nagyszínpadon, közreműködik a Móri Forgatós Néptáncegyüttes.
Az este egyik legnagyobb dobása kétségtelenül a Parno Graszt koncertje: a zenekar 20 órakor lép színpadra. Aki pedig ezután sem indulna haza, annak 21 órától ott lesz a Never Say Never Partyaréna, 22.30-tól pedig utcabál kezdődik a Tutti Zenekarral.

Szombaton szinte az egész város programhelyszínné válik
Október 3-án már délelőtt érdemes Mór felé venni az irányt. A Lamberg-kastély díszudvarán népművészeti kirakodóvásár kezdődik, lesz díszmadár- és kaktuszkiállítás, sakk-, lövész- és tollaslabdaverseny, a vasútállomáson pedig hajtányozni is lehet.
A gyerekeket kerti kisvasút és játszópark, valamint Bíró Eszter „Állati Zenés ABC” című koncertje várja. Utóbbi ingyenes, de előzetes online regisztrációhoz kötött.
Különleges programnak ígérkezik a csilletolóverseny is, miközben a város több pontján nyitott műhelyek, kézműves programok és művészeti udvarok várják az érdeklődőket.
Fúvószenekarok veszik birtokba a Kapucinus teret
A szombat egyik meghatározó eseménye a Nemzetközi Fúvószenekari Fesztivál lesz. Délelőtt 11 órától egymást váltják a zenekarok a Kapucinus téri Nagyszínpadon.
A Szomódi Fúvószenekar valamint a Székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Fúvószenekara mellett Pusztavám együttese, valamint Szlovákiából és Csehországból érkező zenekarok is fellépnek. 16.15-től a Móri Ifjúsági Fúvószenekar FREUDE musicalműsora következik, 17.15-kor pedig a résztvevő fúvószenekarok közös zenélése koronázza meg a programot.
Akinek inkább a népzene és a tánc a világa, 15 órától a Lamberg-kastély Kisudvarában találja a Folkudvart, ahol népi játékokkal, tánctanítással, kézműveskedéssel és élőzenével készülnek.
Este jön a Hooligans
Szombat este a könnyűzenéé lesz a főszerep. A Borutcában 18 órától Lakatos Sándor és társai zenélnek, majd 20 órakor a Hooligans veszi birtokba a Kapucinus téri Nagyszínpadot.
A koncert után ismét várja a közönséget a Partyaréna, a Nagyszínpadon pedig 22.30-tól a Happening Band utcabáljával lehet folytatni az estét.

Vasárnap jön a szüreti felvonulás
A zárónapon sem érdemes későn érkezni. Már reggeltől folytatódnak a kísérőprogramok, 11 órakor pedig a Kapucinus téri Nagyszínpadon borlovagokat avat a Brindisi Szent Lőrinc Borrend.
A nap egyik leglátványosabb hagyományőrző eseménye 15 órakor kezdődik: a szüreti felvonulás a Rákóczi utcából indul, majd a Wekerle Sándor utcán, a Szent István téren és a Gesztenye soron át érkezik a Kapucinus térre.
16.30-tól a móri néptánccsoportok közösen táncolnak, majd 18 órakor a Menthol Hungária Show következik.
És még ekkor sincs vége: 20 órától fényfestés várja a látogatókat a Borutcában, a Nagyszínpadon pedig Heim Gergő DJ-szettje zárja a négynapos rendezvényt.

Borutca, vásári forgatag és móri hangulat
A Móri Bornapok persze nem lenne Móri Bornapok a borvidék nélkül. A kulturális, zenei, családi és sportprogramok mellett a móri borok és a Borutca is fontos részei a négynapos rendezvénynek.
Így azoknak sem feltétlenül kell egész nap egyik színpadtól a másikig rohanniuk, akik inkább egy lazább bornapi kiruccanásra vágynak: a programok között jut idő a borászatokra, a vásári forgatagra és egyszerűen csak arra is, hogy az ember élvezze a fesztivál hangulatát.
Rásegítő buszjáratokkal is készülnek
Aki szeretné megkóstolni a móri borokat, annak nem feltétlenül kell autóval terveznie a hazautat. A MÁV Személyszállítási Zrt. a Mór Városi Önkormányzat kérésére rásegítő autóbuszjáratokat indít a rendezvény idején.
A különjáratok a Mór autóbusz-állomásról indulnak, minden meghirdetett időpontban egy-egy 55 férőhelyes autóbusszal.
Mór autóbusz-állomás – Bányász-telep – Velegi út – Tímárpuszta – Felsődobos – Mór
október 2., péntek – 23.30
október 3., szombat – 23.30
Mór autóbusz-állomás – Székesfehérvár – Mór
október 2., péntek – 24.00
október 3., szombat – 02.00
október 3., szombat – 24.00
október 4., vasárnap – 02.00
A fehérvári látogatóknak ez különösen jó hír: pénteken és szombaton a késő esti programok után éjfélkor és hajnali 2 órakor is lesz lehetőség busszal hazajutni Mórról. Így akár a nagykoncertek után kezdődő utcabál vagy a Partyaréna is beleférhet az estébe.
Móri Bornapok 2026 – a legfontosabbak egy helyen
Időpont: 2026. október 1–4.
Helyszín: Mór, több helyszínen
Parno Graszt: október 2., 20.00
Hooligans: október 3., 20.00
Nemzetközi Fúvószenekari Fesztivál: október 3., 11.00-tól
Szüreti felvonulás: október 4., 15.00
Menthol Hungária Show: október 4., 18.00
Fényfestés a Borutcában: október 4., 20.00
A négynapos kínálatból tulajdonképpen mindenki összeállíthatja a saját Móri Bornapjait: lehet belőle borozós-koncertezős hétvége, családi kiruccanás, hagyományőrző program vagy akár egy egész napos fesztiválozás. Egy biztos: október első hétvégéjén Móron nehéz lesz arra panaszkodni, hogy nincs mit csinálni.
Kép: Facebook / Móri Bornapok