Ritkán találkozik olyan élesen a politikai ígéretcunami a makrogazdasági valósággal, mint az új kormányzat első hónapjaiban. A választási kampány egyik legvonzóbb ígérete a személyi jövedelemadó (SZJA) drasztikus csökkentése volt, ám az államkassza kulcsait átvevő Kármán András pénzügyminiszter most kénytelen volt meghúzni az idővonalat: az adócsökkentésből legkorábban 2027. január elsején lehet valóság.
Alig néhány hónappal a választások után a miniszter a Magyar Hangnak adott interjúban tette egyértelművé, hogy az átlagbér alattiaknak szánt adójóváírás és a legalacsonyabb keresetűek 9 százalékos SZJA-kulcsa technikai és költségvetési okokból sem vezethető be év közben. Bár a munkavállalók számára ez azonnali, kézzelfogható könnyebbséget jelentene, a makrogazdasági helyzet egyelőre nem engedi meg a bőkezűséget. A tárcavezető szerint az igazi próbát a 2027-es büdzsé jelenti majd, addigra érhetnek be az államháztartás egyensúlyát célzó szerkezeti reformok.
Rémisztő számok a kasszában
A halasztás oka a hideg számokban keresendő. Kármán András előrejelzése szerint, ha minden a jelenlegi szabályok szerint menne tovább, a 2026-os államháztartási hiány elérné a bruttó hazai termék (GDP) 7,3 százalékát. Ez egy fenntarthatatlan, az ország finanszírozhatóságát és hitelminősítését is veszélyeztető szint, amely azonnali, drasztikus beavatkozást követel.
A piac és a vállalatok számára a legfontosabb határidő most augusztus 31. A kormány eddig az időpontig nyújt be egy módosított költségvetést, amely a miniszter elmondása szerint bevételnövelő intézkedéseket és a kiadások felülvizsgálatát is tartalmazza. A gyakorlatban ez azt jelenti: a lakosság az adócsökkentésre várhat, miközben az állam a közeljövőben valószínűleg újabb forrásokat von ki a gazdaságból, és az úgynevezett "pazarló kiadások" megvágása révén állami beruházásokat állíthat le vagy ütemezhet át a stabilizáció érdekében.
A múlt átvilágítása mint bevételi forrás
A hiányzó forrásokat az új kormányzat nemcsak a jövőbeli megszorításokból, hanem az előző rendszer gazdálkodásának teljes körű átvilágításából is próbálja előteremteni. Kármán egy konkrét, nagyságrendet érzékeltető példát is említett: állítása szerint a mohácsi Duna-híd beruházásának költségeit a választások előtt nettó 60 milliárd forinttal srófolta fel a korábbi vezetés.
Hogy ezeket a pénzeket – a miniszter szerint a korábbi túlárazások és áron alul eladott állami vagyonelemek értéke a GDP számottevő részét kitevő, ezermilliárdos nagyságrendű tétel – felkutassák és visszaszerezzék, egy új csúcsszervet hoznak létre. A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal a tervek szerint példátlanul erős fegyvertárat kap. Széleskörű jogosítványokkal, bankszámlaadatokhoz és hivatalos nyilvántartásokhoz való hozzáféréssel, valamint a rendőrséggel, az ügyészséggel és a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal (NAV) karöltve indíthat majd eljárásokat.
Ez a kettősség fogja meghatározni a gazdaságpolitika következő éveit: egyfelől a költségvetés szigorú, a piac és az állami beszállítók számára fájdalmas rendbetétele, másfelől egy agresszív, a korábbi állami költéseket célkeresztbe állító vagyonvisszaszerzési kampány. Ennek végcélja, hogy 2027-re megteremtődjön a fedezet a beígért adócsökkentésre. A kérdés már csak az, hogy a magyar gazdaság szereplői mekkora áldozatok árán vészelik át ezt az elkerülhetetlenül nehéz stabilizációs időszakot.
